Flottakezelés a gyakorlatban – tényleg megéri!

2020. július 14.

Meghoztuk a döntést, gépkocsiflottánkat flottakezelőre bízzuk.

flottakezeles_a_gyakorlatban_tenyleg_megeri_-3.jpg

Magánemberként az autóbeszerzés többnyire a készpénzes vagy hitelre történő vásárlást jelenti, de cégként, felelős cégvezetőként a helyzet már nem ennyire egyértelmű, hiszen sok, a saját erőből való vásárlásnál kedvezőbb ajánlat létezik.

Felelős vezetőként tehát meghoztuk a jó a döntést, cégünk erőforrásait, készpénzállományát nem a dolgozók által használt autókba fektetjük, hanem a vállalkozás eredményesebb működésébe forgatjuk vissza. Tehát röviden, élünk az operatív lízing előnyeivel.

Ezekről az előnyökről érintőlegesen már írtunk az előző cikkekben (például itt:Megvegyem? Ne vegyem? Lízingeljem? Finanszírozás vs. Tulajdonlás), most egy kicsit részletesebben is kifejtjük őket, hiszen, ha jól döntöttünk, akkor a flottakezelést is kiszervezzük a cégből, amivel komoly költségeket és erőforrásokat takarítunk meg. De mit is jelent a gyakorlatban, a kiszervezett flottakezelés, vagyis, ha a vállalkozásunk gépjármű parkjának összes üzemeltetési és adminisztrációs feladatát erre szakosodott társaság végzi?

A legfontosabb, hogy bárhány autó van cégünk flottájában, az ezekkel kapcsolatos ügyintézésre nem kell külön osztályt létrehoznunk, nem kell munkaerőt alkalmaznunk. Ez nyilvánvaló, hiszen nem kell erre külön irodát berendezni, nem kell számítógépeket, bútorokat vásárolni, nem kell a betanítással foglalkozni, és persze a HR-est sem terheljük az interjúztatással. Röviden, megszabadulunk rengeteg tehertől, és ez még csak a kezdet.

flottakezeles_a_gyakorlatban_tenyleg_megeri_-4.jpg

Csak a kezdet, hiszen, ha megvan a szükséges munkaerő, a berendezett iroda, a munka még csak akkor kezdődik. Aki foglalkozott már ilyesmivel az tudja, hogy egy nagyobb flotta esetén az adminisztratív teendők rengeteg hibázási lehetőséget hordoznak. Említhetjük itt a gépkocsik fenntartásával kapcsolatos feladatokat, mint például a szervizek, gumicserék megszervezését, de akár a jogszabályokban előírt adminisztrációt is.

Azt, hogy pontosan milyen szolgáltatásokkal számolhatunk, nagyban függ attól, hogy milyen tartós bérleti szerződést kötöttünk a flottaszolgáltatóval. Ez a szerződés természetesen tartalmaz egy minimum csomagot, de ezen felül rugalmasan alakítható. Része lehet a teljes körű CASCO biztosítás, és a teljes körű biztosítási ügyintézés. Amennyiben a full service szolgáltatást választjuk, akkor az összes alapvető javítási- karbantartási munkálatok, amik a szolgáltató szakszervizében kerülnek végrehajtásra.

Az alapszolgáltatásokon kívül dönthetünk úgy, hogy a flottaszolgáltatóra bízzuk a téligumi beszerzését, tárolását és persze szerelését, a hatósági ügyintézést. Kaphatunk hozom-viszem szolgáltatást, bel- és külföldi 0-24 asszisztencia szolgáltatást, csereautót a szervizek idejére, üzemanyagkártyát, mobilparkolást és autópálya matricát is.

Miért éri meg nekünk ezeket a plusz szolgáltatásokat, esetleg a full service szolgáltatást választani?

Az ok egyszerű. A flottaszolgáltató számára a szerződéses partnereik egészen más árakkal kalkulálnak, mint amit mi, az utcáról beesve látnánk a számlánk alján. A szolgáltató például ilyen szerződéses kapcsolatban áll a Magyarországon található gépjármű márkakereskedésekkel, gumiscégekkel, így országos szinten tudja biztosítani szervizelést és gumicserét, illetve, akár a gumik szakszerű tárolását is.

Nem csak leegyszerűsödik a biztosítási ügyintézés, de a díjaink is jobbak lesznek. A Schiller Flotta például minden évben megversenyezteti a biztosítókat, hogy az ügyfelei garantáltan a piac egyik legolcsóbb biztosítását kapják meg. A Schiller Flotta baj esetén teljeskörűen intézi a biztosítási ügyeket. Intézi a kárügyintézést, felveszi a kapcsolatot a biztosítóval, megszervezi a kárfelvételt és persze a javítás menetét is.

flottakezeles_a_gyakorlatban_tenyleg_megeri_-1.jpg

Felmerül a kérdés, ha a gépkocsikkal kapcsolatos ügyintézést kiszervezzük, és a flottakezelőre bízzuk, akkor elég gördülékeny lesz-e az ügyek intézése? A válasz természetesen az, hogy szolgáltatója válogatja, hogy mennyire figyelnek oda ránk, általában baj esetén még jobb is lesz az ügyek intézése, mintha mi magunk csinálnánk.

Kezdjük ott, hogy napi 24 órában rendelkezésünkre áll valaki akkor is ha ünnepnap van. Reggel nyolctól délután öt óráig, vagyis nyitvatartási időben például a Schiller Flotta telefonos ügyfélszolgálatát érjük el, utána szerződött partnerüket hívhatjuk a gépkocsival kapcsolatban felmerülő összes problémával.

Ha baj történik, baleset részese lesz flottánk járműve, esetleg műszaki hiba miatt lerobban az autó, akkor 24 órás segélyszolgálat áll a rendelkezésünkre, és a szolgáltatásban garantálják azt is, hogy egy órán belül megoldást biztosítanak ügyfeleik részére. Az sem feltétel, hogy az útmenti elakadás Magyarország területén történjen, az autómentés és a segélyszolgálat Európa egész területén rendelkezésünkre áll amennyiben ilyet kötünk.

Akkor sem áll le az élet, ha a flottás autónk szervizben van. Olyan ügyfelek részére, akiknek a munkájuk ellátásához nélkülözhetetlen a gépkocsi, csereautót biztosítanak, amíg a flottás autó szervizben vagy használaton kívül van.

Elfoglalt ügyfelek részére a hozom-viszem kényelmi szolgáltatás is rendelkezésre áll. A Schiller Flotta egyedi felelősségbiztosítással rendelkező sofőröket biztosít az ügyfelek rendelkezésére, akik szervizbe, gumicserére viszik a gépkocsit.

flottakezeles_a_gyakorlatban_tenyleg_megeri_-2.jpg

Ahogy látható, a flottakezelés kiszervezése jóval több annál, mint hogy nem a saját munkatársaink végzik az autókkal kapcsolatos adminisztratív feladatokat. Bár, ahogy a cikk elején olvasható, ez sem elhanyagolható tétel, hiszen a saját cégünkön belül komoly kiadást jelentene egy saját osztály vagy csak dedikált személy alkalmazása, arról nem is beszélve, hogy ez hány munkatársra róna plusz feladatokat a HR-estől, az informatikuson át a bérszámfejtőig.

A kiszervezéssel sok olyan előnyhöz juthatunk, amikre amúgy nem is gondolnánk. Olcsóbb biztosítás, olcsóbb szervizelés, olcsóbb gumiszerelés és gumi tárolás, 24 órás segélyszolgálat és egy órán belüli problémamegoldás, nem csak Magyország, hanem Európa teljes területén. Ha ez nem lenne elég, akkor említhetnénk még a hozom-viszem szolgáltatást, az üzemanyagkártyát, a mobil parkolási szolgáltatást, és végül, de nem utolsó sorban a gépkocsikra lebontott statisztikák elérhetőségét futásteljesítmény és üzemanyag-felhasználás tekintetében, ami igény szerint kibővülhet a gépjárműre vonatkozó összes egyedi költség pontos kimutatásával is.

Mi tehát a lényeg?

Az, hogy ha a tartós bérleti konstrukció mellett döntöttünk, akkor úgy járunk a legjobban, ha a flottakezelést sem mi végezzük, hanem rábízzuk a flottakezelőre a feladatok elvégzését. Egyszerűbb lesz az életünk, és megtakarítunk még némi pénzt is, ami mindig jó hír!

süti beállítások módosítása