Prémium üzemanyag egyenlő kisebb fogyasztás?

2020. június 2.

Arról, hogy megéri-e prémium üzemanyagot vásárolni, erősen megoszlanak a vélemények. A kérdést több szemszögből is lehet vizsgálni. Jót tesz-e az autónak, jobb lesz-e a hatásfok, kevesebb lesz-e a fogyasztás. Végül számszerűsítve, ha a fenti kérdésekre részben, vagy egészben igen a válasz, akkor összegszerűen jobban járunk-e a prémium üzemanyagok vásárlásával?

premium-uzemanyag3.jpg

Először is, tudni kell, hogy a prémium üzemanyagokból is többféle létezik. Persze itt nem a dízel, illetve a normál benzin közötti különbségekre kell gondolni, mert ez elég nyilvánvaló. A dízel üzemanyagoknál is létezik a prémium kategória, ezeknél a magasabb cetánszám mellett magasabb százalékban találunk adalékokat is. Most mi inkább a benzinekkel foglalkozunk, mert a dízeleknél, bár természetesen tapasztalható teljesítménynövekedés, a prémiumok tankolását inkább a hideg, téli időszakban javasolják, hiszen a hidegindítást segítő adalékokból is több található benne.

A benzineknél két féle prémium érhető el. Az olcsóbbak oktánszámban nem, csak adalékolásban térnek el a hagyományos 95-östől, de már ezek is azt ígérik, hogy használatukkal tökéletesebb lesz az égés, jobb a teljesítmény és kisebb a fogyasztás. Az egyel drágább kategóriában a százasként jelölt benzinek kaphatók, amik oktánszám tekintetében is jobbak. Ezeknél természetesen még nagyobb javulást várhatunk.

A szakemberek véleménye szerint, a drágább üzemanyagok annál jobban éreztetik hatásukat, minél modernebb, erősebb az autónk motorja. Egy nagyteljesítményű sportautónál, így nagyobb hatást érezhetünk, mint egy régi szívómotoros gépjárműnél, ez utóbbiaknál inkább a tökéletesebb égésen, és a letapadt szennyeződések eltávolításának fontosságán van a hangsúly.

A prémium üzemanyagok használatának támogatói leginkább szubjektív tapasztalataik alapján állítják, hogy ezek tankolása jobban megéri. Nagyon kevés konkrét mérés készül a témában, az üzemanyaggyártók pedig meglehetősen ködösen fogalmaznak, ha arra kerül szó, hogy mennyivel jobb a drágább benzin.

premium-uzemanyag1.jpg

Ha a szóróanyagokat tanulmányozzuk, akkor azt láthatjuk, hogy ködös ígéreteken, feltételes módban fogalmazott hatásokon kívül mást nem találunk. Ez felébreszti a gyanút, hogy az egész prémium kérdés csak egy nagy átverés. Na, de mit is ígérnek a drágább üzemanyagok? Többek között alacsonyabb fogyasztást, tisztább üzemet, tökéletesebb motorműködést, a lerakódások kialakulásának megakadályozását, a meglévők eltávolítását, valamint teljesítményjavulást.

Aki tankolt már prémium benzint az tudja, hogy valami igazság van a dologban, és a drágább, ebben az esetben tényleg jobb. A kérdés persze az, hogy mennyivel. A neten fellelhető források alapján, a Shellnél, például öt évig tartott az új Dynaflex adalékos üzemanyagok fejlesztése, valószínűleg nem kevés pénzt és energiát felemésztve. Ennyi idő alatt pedig, azért illik, hogy valami jó dolgot tegyenek le az asztalra.

Ami tény, hogy a teljesítményjavulás és a fogyasztáscsökkenés tényleg nehezen mérhető, mert autó és motortípusonként változik az eredmény, sőt, hogy még kevésbé lehessen konzekvens véleményt alkotni, nagyban függ attól is, hogy a sofőr milyen stílusban vezeti az autóját, de attól is, hogy például milyen időjárásban autózunk, vagy mennyi a külső hőmérséklet. Szóval, ha erről az oldalról nézzük a kérdést, akkor teljesen érthető, hogy az üzemanyaggyártók nem szívesen adnak meg pontos adatokat, és nem tesznek felelőtlen ígéreteket sem.

A neten az egyik hozzáférhető, és viszonylag jól értelmezhető teszt, az amerikai AAA alapítvány műszeres vizsgálata volt. Ebben a tesztben természetesen Amerikában kapható autókat és üzemanyagfajtákat teszteltek. A méréseik szerint, az átlagos fogyasztáscsökkenés 2,7 százalék volt, de az eredmények eléggé szóródtak. A legnagyobb csökkenést egy Audi A3 produkálta, ahol nem kevesebb, mint 7,1 százalékkal ivott kevesebbet az autó a prémium üzemanyagból. Teljesítmény terén az eltérés még kisebb volt a normál üzemanyagokhoz képest, mindössze 1,4 százalékot mértek. A legjobban egy Ford Mustang teljesítménye javult.

Ha ezt a tesztet vesszük alapul, akkor teljes bizonysággal kijelenthetjük, hogy legalábbis az ár-teljesítmény összefüggést vizsgálva, semmi értelme a prémiumot tankolni. Azonban, ahogy az eddigiekből is kiderült, nem ennyire fekete vagy fehér a dolog, hiszen nagyban függ az eredmény attól, hogy mibe tankoljuk ezeket.

premium-uzemanyag2.jpg

Összességében elmondható, hogy a normál személyautók esetében, folyamatosan prémium üzemanyagot tankolni jó eséllyel felesleges. Tény, hogy ezek hatására javul a teljesítmény és csökken a fogyasztás, ám ezek a hatások nem fedezik a drágább ár okozta különbséget. Ez pedig elég tetemes is lehet, hiszen az olcsóbb normál, és a drágább prémium között, akár 40 forint is lehet a literenkénti árkülönbözet.

Azok számára, akik a teljesítményre kihegyezett, sportos, akár oldtimer autókkal járnak, valamivel több értelme van a magasabb minőségnek. A tapasztalatok alapján, viszont nem teljesen értelmetlen a kisebb teljesítményű, és/vagy régebbi autókba is prémiumot tenni. Igaz, nem minden tankoláskor, de például huzamosabb autópályás használat előtt egy tanknyi drágább üzemanyag elfüstölése hosszabb távon is jót tehet a városi forgalomban elkoszolódott motoroknak.

süti beállítások módosítása